Újraépítettük a MÉGSZ országos képviselői hálózatát

2025. 04. 07.

Január végén megtartotta a vármegyei képviselők első találkozóját a MÉGSZ. Az egynapos programon a megválasztott megyei képviselők, az elnökség tagjai és a szövetség munkatársai vettek részt.

A MÉGSZ alapszabálya szerint azon vármegyékben, ahol a négyéves vezetőségi ciklus lejárta után nem válasz a megyei tagság új vezetőséget, az elnökség kijelölhet megyei képviselőket. 2024-ben az egy vármegyében dolgozó tagoktól első fordulóban jelöléseket kért az elnökség, a második fordulóban a jelöltek véleményezését, ezután döntött az elnökség a megyei képviselők megbízásáról. Néhány megyéből nem érkeztek jelölések, így azokban egyelőre nincs képviselője a helyi tagságnak, de ha a helyi igényről jelzést kap a vezetőség, a választási folyamat elindítható.

Az interaktív és jó hangulatú találkozón Golyán László elnök és Bozsó Béla ügyvezető részletesen bemutatta az idén 35 éves MÉGSZ történetét, céljait, feladatait, fontos kezdeményezéseit, sikereit, partnereit. Sor került a megyei képviselők feladat- és határköreinek részletesebb megbeszélésére, erről várhatóan a következő elnökségi ülésen lesz végleges döntés.

A megyei képviselők (az alapszabályban még nem került sor a vármegye szó átvezetésére, ezért írunk megyei képviselőt) mintegy fele olyan személy lett, akik már korábban is voltak megyei elnökök, ők Antal István (Fejér), Braun Attila (Nógrád), Imre Lajos (Jász-Nagykun-Szolnok), Szabó Imre (Bács-Kiskun), a többiek először képviselői a helyi közösségeknek.

A megyei képviselők megválasztásától az elnökség azt reméli, hogy gyorsabb és élőbb lesz a kapcsolattartás, a kommunikáció a vármegyék és az elnökség, valamint az ügyvezető között, a találkozón viszont azt is kiderült, hogy a megyei képviselők a helyi szakmai problémák megoldásának kezdeményezésére vagy a helyi szakmai, közösségi élet segítésére is nyitottak. Fontos részlete ennek a feladatkörnek, hogy ahogyan az elnökségnek, úgy a megyei képviselőknek is nyitottnak kell lenniük a tagság felől érkező igényekre, problémajelzésekre.

Lefelé görgetve ezen az oldalon láthatók a megyei képviselők: https://magyarepuletgepeszek.hu/vezetoseg/

 

Képes beszámolónk az eseményről: