Hosszú ideje sikeres, sokoldalú, vidéki kivitelező vállalkozót választott meg a közelmúltban elnöknek a Magyar Épületgépészek Szövetsége közgyűlése Kirch Ervin személyében. A 60 éves bonyhádi szakember 30 éve lépett be a szövetségbe Meszlényi Zoltán ajánlására.
Bár Kirch Ervin egyik korábbi hobbija az ejtőernyős ugrás volt, a szövetség elnöki pozíciójába nem ejtőernyősként érkezett: az 1996-os belépése után a szerviztagozat vezetőségének munkájában vett részt, majd később Tolna megyei elnök volt. Több mint huszonöt éve szervezi egy egyedülállónak tűnő szakmai társaság összejöveteleit, a Csövesek Klubját, amelybe a Tolna megyében dolgozó szerelő kollégák jönnek össze. Egy alkalommal e sorok írója is részt vett egy ilyen szekszárdi alkalmon, ahol az egyik szekszárdi borászat éttermében Béndek Ferenc, később Meszlényi díjat elnyert tervező kolléga sziporkázó előadást tartott az igazságügyi szakértői munkája során tapasztalt esetekről.
Kirch Ervin 2010-től folyamatosan a MÉGSZ elnökségi tagja, vagyis alelnöke, ettől kezdve minden vezetőségválasztó közgyűlésen jelölték elnöknek, de nem vállalta. A szövetségben aktív, érdeklődő, nyíltan kommunikáló, gyakran kritikus szakemberként és vezetőségi tagként ismerhettünk meg, aki szeret közösségben lenni, sőt gyakran ő szervezi azokat.
A munkában és a magánéletben is sokféle dolog érdekli: az ejtőernyőzés befejezése után motorozásra váltott, búvárkodik, járt már a világ számos országában, érdekli a történelem, a helytörténet és a családfakutatás, szívesen tölti az időt két fia családjával és jó baráti társaságokban, érti és szereti a jó borokat. És persze, érdeklik a szakmai, piaci jelenségek, problémák, a legújabb technikák, megoldások, a szakmai, vállalkozói kihívások.
Motorozás az Alpokban
– A cégemet 93-ban alapítottam, de 91-től vagyok vállalkozó – kezdte beszélgetésünket. – A szekszárdi szakmunkásképző elvégzése után csak néhány évig voltam alkalmazott a bonyhádi építőipari szövetkezetnél, párhuzamosan a pécsi Zipernovszkyba jártam levelezőn, 90-ben Németországban dolgoztam, ahol sokat tanultam, többek között a Viessmann kazánok beüzemelését, majd itthon pörgettük fel a vállalkozásunkat. Először családi házak fűtésszerelését végeztük, a német tudásomnak is köszönhetően hamar Viessmann partner lettem, a Magyarországra beérkezett nyolcadik Viessmann kazánt én építettem be. Aztán egyre nagyobb rendszerek, feladatok jöttek borászatoknál, a pécsi püspökségnél, a Praktikernél, a MÁV-nál. Megtetszett a légtechnikai terület, újabb OKJ-s képesítéseket és részképesítéseket szereztem, többet is Meszlényi Zoltán tanfolyamain Balatonföldváron, majd két mesterképzést is teljesítettem. Közben megtanultam a szervizes szakmát, a kazánok vezérlése, elektronikája máig nagyon érdekel. A kilencvenes évek végétől már nem a nagy fővállalkozóknak, hanem egyre inkább a saját ügyélkörnek dolgoztam. Fontos tanulságként szűrtem le, hogy a harmincfős munkavállalói körrel való munka nem nekem való, kisebb, mozgékonyabb cégben érzem jól magam. Nem nagy léptékben, de mindig tudtunk haladni üzletileg és szakmailag, egyre jobb eszközöket vettünk. Többnyire olyan feladatokat vállaltam, amikben szakmai újdonság volt, amitől tartottak a többiek, amit még kevesebben csinálnak, nagy légtechnikai rendszerek kivitelezését, borászati technológia szerelését.
Arra a kérdésre, hogy mely munkáira a legbüszkébb, kitérő választ ad: – Szép, nagy munkát csinálni, persze, az oké. Sok mindenre büszke vagyok, de a leginkább arra, hogy van olyan kuncsaft, akinek a nagyapjának is dolgoztam. Vagy vannak, akiknek harminchárom éve folyamatosan mi csinálunk mindent. Vagy most mentünk vissza egy helyre, amit huszonhét éve építettünk, minden úgy van, ahogy akkor elkészült, a kazán karbantartásán kívül nem kellett csinálni semmit. És most bennünket hívtak a kazán cseréjére.
Amikor a MÉGSZ-ben megtapasztalt élményeiről kérdezem, azt mondja, hogy sok tisztességes és jó emberrel ismerkedett meg a közgyűlésen, kibővített elnökségi ülésen vagy síelésen, mindenhol jó beszélgetések zajlottak, jó történeteket hallott. Ha az ország távolabbi pontjain adódott munka, a MÉGSZ-eseket kereste, hogy segítsenek a tájékozódásban vagy a munkában.
– Például Gyárfás Attila barátsága volt nagy élmény számomra, nagyon szerettem vele beszélgetni. Intelligens úriember volt, nagy öröm, hogy megismerhettem. Meszlényi Zoli tanfolyamaira szívesen jártam, főleg a készülékekkel kapcsolatos gyakorlati órák jelentettek sokat a számomra. Nála a bentlakásos tanfolyami nap az esti beszélgetésekkel folytatódott, ilyenkor kezdő szervizesként többször vitatkozni mertem vele. „És kinek lett igaza?” – kérdezem tőle. „Neki” – mondja Ervin és nagyot nevetünk.
A szövetségnél maradva, a gondokról és a feladatokról is beszélünk. A régiek közül az elmúlt négy-öt évben sokan kiléptek vagy passzívvá váltak, csökken a jól összeszokott, baráti kapcsolatokat is ápoló, egykor nyolcvan-százfős kör, ami gond. – A legfontosabb a generációváltás, a megújulás, a 40-es, 50-es korosztály megnyerése tagnak, sőt aktív tagnak – mondja Ervin. – A következő tíz évben nekik kell átvenni a MÉGSZ-et, nekik kell kitalálni, hogy mi legyen a jövőkép, merre menjen a szövetség, mit csináljon, mitől lesz vonzó. A 20-as, 30-as éveiben járó kollégák még csak kezdik a pályát, családot alapítanak, az ő részükről nem várok nagy érdeklődést, aktivitást.
A szövetséget sok szempontból stabil, következetes, jól felépített, jól működő szervezetnek tartja, amelynek összetartó vezetősége, támogató tagsága és megbízható munkatársai vannak. A MÉGSZ ismert és elismert szakmai egyesület az építőiparban és az épületgépészeti ágazatban. – A szakmai érdekvédelemben azonban a sikerek mellett kudarcok is értek bennünket, az elmúlt két évtized kormányai ritkán nyitottak ajtókat a szakmai szervezetek felé, nem tudjuk, hogy ez most változni fog-e. Nehéz volt eredményt elérni, mert politikailag nem köteleződtünk el senki mellett. Annak örülök, hogy többek, így Golyán László tiszteletbeli elnökünk munkája nyomán felállt a Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórum, amit az egyetlen hiteles és legitim képviseleti csúcstestületnek tartok a szakmán belül. A szövetség részéről erőteljesen támogatni fogjuk a munkáját. A szükséges belső egyeztetések lebonyolítása után leginkább az elavult szakmai jogszabályok fejlesztésének kijárása és az épületgépészeti szakképzés reformjának támogatása vár a fórumra. És persze nem szabad lemondani a túlszabályozottság csökkentéséről. Túlszabályozott az állam, ezt mindenki érzi, tudja. A tanulóképzést is sokan azért nem vállalják, mert riasztó a bürokráciája. Az EU is növeli a felesleges adminisztrációt. De a szakmánkra vetülő legsúlyosabb árnyéknak azt tartom, hogy a következő tíz évben a szakmunkások száma a nyugdíjba vonulások miatt egyharmaddal csökkenni fog. Pedig már most is hiány van belőlük.
B.B.